2 hét Thaiföld margójára, 2017-ből

  • A szeretetnek, kedvességnek nincsenek nyelvi akadályai
  • A thai emberek a világ legmosolygósabb teremtményei
  • Coral Bay bárjában nincs finomabb a mixed fruit shake-nél, a Mojito pedig mámorító
  • Az óceán a legnagyobb feszültséget is sokkal elviselhetőbbé teszi
  • Szerényen és egyszerűen lehet a legszebben élni
  • A thai szúnyogok időérzéke a legjobb a világon – délután 5 és 7 között étkeznek rendületlenül, ember legyen a talpán aki riasztószer nélkül közéjük merészkedik
  • Figyelemmel, szeretettel, minőségi időtöltéssel, határok következetes megszabásával kurvajófej gyereket lehet nevelni
  • A buja növényzet kifejezést Koh Phanganon találhatta ki valaki
Advertisements

Eperkép

Nem álmodozunk virágágyon.
Szemek, simák mint a gyöngy, tágra zárva,
nem pislognak. Némán és vakon, lovak
suhannak el, szárnyaik az éjfélt érintik,
Tejfehér bordák, a bőr
csillám-keménnyé és szívdobbanás-pirossá válik.
Eprek koszolják a tenyereimet
mint kifürkészhetetlen csillagképek.

Tudom, mi ez, érzem:
A reménykedő szemek, a meg-megrángó száj,
A hullámzó mellkas, vágytól
nehéz. Tudom, mi ez, és
akkor hirtelen egy Alma maradványai golyóként csapnak le rám;
Megfeszülök miközben a kezeim a kiutat keresik.

fal

Nem fair, hogy ilyen fürge pillantásokat vetsz rám reggel,
miközben az álmaim lábnyomai még el sem halványultak.
A mosolyom friss még,
A tenyereim nyújtóznak,
és már megint elfelejtem,
hogy napszemüveget kéne hordanom.

Éjjel azt mondom, “Maradhatsz egész nap,
hogy a leheletünk egymásba fonódhasson. Ígérek
kávét, szurokfeketét,
égszakadást,
Cserébe azt kérem, hogy hagyj itt nekem
még több citromfa-ágat, és ne zavarjon
ha napszemüveg van rajtam az ágyban.”

2017

Úgy tűnik, minden évben kicsit később jutok el arra a pontra, hogy összefoglaljam az előző évi történéseket. A 2017-es visszatekintés más, mint az eddigiek. Azt már megszoktam, hogy egészen különös fordulatokat vesz az életem újra és újra, de 2017-ben a szokásosnál is többször és nagyobb svunggal állt a feje tetejére a világom.

A gyerekek jelenléte megsokszorozódott mind számban, mint érzelemben. Októberben egy csodálatos kislány keresztanyja lettem, decemberben pedig egy bölcs kisfiúé. Nina Róza anyukája magától értetődő módon írta meg, hogy jó ideje tudja, hogy engem fog felkérni erre az alsó hangon megtisztelő feladatra. Én nem hittem a szememnek, kevés választott el attól, hogy leforduljak a kanapéról. Simon szülei együtt kértek fel, én hátradőltem a kanapéjukon és nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Most is megremegek ahogy írom a szavakat és érzem az érzéseket. Őserővel szeretem őket, vigyázom minden percüket akkor is ha testben nem vagyok ott. Mindent megteszek azért, hogy tudják, feltétlen bizalommal fordulhatnak hozzám, hogy megnyissam előttük a világot, hogy magától értetődő legyen nekik az, hogy minden lehetőség ott van előttük és kitartással, munkával, kreativitással a lehetetlen nem létezik.
Benedek és Nóra a két konstans, akiket mindenek felett, feltételek nélkül, mindig és mindenhol. Furfangos, határozott, kreatív, iszonyú humoros emberkék lettek belőlük, én pedig továbbra is rengeteget tanulok tőlük.
Salamonnal rendíthetetlen a barátságunk, Lola a bajtársam, Réka elbűvöl minden egyes pillantásával, Máté humorérzéke lenyűgöz, Leát csodálattal figyelem ahogy élete első pillanatától kezdve harcol és fejlődik, Ármint pedig ugyan csak messziről, de annál nagyobb derűvel figyelem.

Görögország, Belgium, Luxemburg, Irak, Afganisztán, Mali, Azerbajdzsán, Thaiföld, Hollandia, Spanyolország, Svédország, USA, Koszovó.

Szeptemberben az athéni reptéren megöleltem két emberemet, majd felszálltunk egy repülőre, ami elvitt minket Krétára, ahol megöleltünk rengeteget az embereink közül. Álomszerű volt. Egy nagyon fontos esküvő, rengeteg beszélgetés, nevetések, kalandok. Strand, napfény, tenger, barátok akik családdá lettek az évek alatt. Paros, hajók, kérdések, válaszok. Mint minden évben, Görögország ismét felhozott a kívánt szintre.

Májusban váratlan helyről érkezett a szerelem. Csendesen, nyugodtan, védelmezőn, biztonságosan, és mindenek felett – kérdések nélkül. Októberben egy még ennél is váratlanabb helyről érkezett eddigi életem harmadik említésre méltó vihara. A bizalmat néhány horrorisztikus perc (másodperc? óra? nem tudom.) alatt elsöpörte, hozott helyette rettegést, álmatlanságot, iszonyatos zokogást, minden megkérdőjelezését. A mai, 2018-as agyammal viszont azt is elmondom, hogy hozott és felnagyított egy igazi, erőteljes, nagyon valódi barátságot, egy újabb feltételek nélküli bizalmast, valakit aki pont ugyanúgy nem ítélkezik ahogy én sem, valakit aki nem néz értetlenül amikor bicegő szófoszlányokkal próbálom megfogalmazni azt, ami bennem van, valakit aki lát, ért, érez, és FIGYEL. Hozott még önismeretet, sok-sok feloldandó, feldolgozandó kérdést, egyretisztábbanlátást, falak fokozatos lebomlását. Mindent megélek, de ami még fontosabb, hogy hagyom magamnak, hogy mindent megéljek. Eddig ismeretlen érzéseket, gondolatokat, teóriákat. Megélem a rosszat, megélem a jót, megélem a semleges és a katartikus pillanatokat. Profi szakemberek segítségével megtanulom átformálni az élményt. Közben összetörök, felépülök, széthullok, felállok, és így tovább.

2018-tól csak azt kérem, hogy hozzon változást munkában (ígérem, teszek érte!) és adjon lehetőséget folytatni az utazások sorát. Köszipuszi.

Ui.: Nem elfelejtendő és mindenképp megemlítendő: Gerlóczy Márton – Mikecs Anna: Altató. Bekerült a top 5 könyvélményem közé.

Éjféli Tükörkép

Ágy, és alvás helyett a
homályos tükörképem, zavaros és irgalmatlan, tejfehér,
kifakult csillogással.

Kong a csend,
csiklandozza a sarkokat
miközben én, barna szemekkel és szürkére sápadtan

Morzekód-szerűen pislogok;
mint egy denevér, harcolok a fénnyel.
Titkok úszkálnak, gyanúsan és fájdalmasan,
túl eszes vagyok ahhoz, hogy értsem.

 

gyomron vág

Gyomron vág, a szeme színe.
Piszkos, tüskeként szúr,
márványport fújok a testére.

Gyomron vág, a citromfa ágainak száma.
A nyak ismeretlen volt,
a másodpercek rozogán haladtak előre,
vándorkövek az idő sivatagában.
Mint egy bárd, úgy vág fejbe a felismerés –

homályosodnak a körvonalaim,
megvastagodnak az ujjaim,
az életem pedig nem rímel többé.

másnap reggel

Remegés, márványszürke – miközben 5 hónap késéssel beüt a
nyugtalanság. Feszes bőr,
k i n y ú j t v a mint egy mosoly,
éhes és gyenge kezek alatt.

Gúnyosan nevet a testem
miközben valami ismeretlen felé nyúlok.
Nem értem.
Reggeli ajkak keresnek, borostyánként akaszkodnak,
összerándulok, keserű másnapi kávé.

Egy ideje már nem hiányzott a cukor.
Üresen ülök. Nem értem.