mégis

mintha zongora lenne a bőröm.

értelmetlen és
mocskos hangokat ütő ujjak

én mégis hallani vélek benne valamit.

csíkokban világító zúzódások
feketén fénylenek a combomon
nyolc csóknyi mélységben,
mindegyik nyomában egy
néma segélykiáltás.

nem működnek az eddigi trükkök.
nem mosolyogsz.
lángolsz. olcsón felnevetsz;
az üvegplafonról pattan vissza minden szavad keserűsége.
rámutatok,
elvékonyul,
buborék-vastagságú és
BUMM!
22 tükröt kapok el a nyelvemmel.

tikk, takk
tikk, takk.
hazug reményeket számolgatok, hogy magamhoz csábítsam az édes alvást.
tikk, takk.
nem akarok álmodni.

mégis álmodom.